VÉSZFÉK – Rendszeres kulturális és sportfoglalkozások

2013. április 25-én 57 diák részvételével tartottunk első projektnapunkat. Annak elsődleges célja a program fiatalokkal való megismertetése volt.

Reggel a Forrás Szakiskola tornatermében a nap menetéről tájékoztattuk a résztvevő diákokat és tanárokat. A tanulók forgószínpados rendszerben hat állomáson versenyeztek: három állomás kimondottan a bűnmegelőzési témakörre épült, míg a többi a csapatépítésre – különböző csoportdinamikai játékok sagítségével.

Bűnmegelőzési tesztet is kitölthettek a fiatalok. Annak eredménye szerint tájékozottak a témában, hiszen szinte hibátlan tesztmegoldások születtek.

Ezután minden osztály elkészíthette a saját bűnmegelőzési plakátját. Ezeket pontoztuk.

A nap ebéddel, valamint eredményhirdetéssel zárult, a győztes osztályok nyereményeket vehettek át.