Programunk

Az Egyesületről

Az Ifjúságért Egyesület 1988-ban alakult meg azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a
Pécsett és Baranya megyében élő fiatalok beilleszkedésének megkönnyítéséhez, problémáik kezeléséhez.

Ezt követően 1992-ben kezdődött meg a lakóközösségi program kidolgozása, melynek eredményeképpen jött létre a Családok Átmeneti Otthona.

Egyesületünk a Pécs, Major u. 2. és Debreceni Márton u. 22. sz. alatti intézményeihez tartozó telephelyein összesen 77 fő részére tud ellátást biztosítani.

Családjainkról

Az általunk ellátott családok zömmel a társadalom halmozottan hátrányos helyzetű csoportjai közé tartoznak. Gyakran alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek, szakképzettségük nincs vagy elavult, életvezetési mintáik és stratégiáik hibásak, megküzdési képességeik igen gyengék. Rokoni, baráti kapcsolatok terén szintén hátrányokkal küzdenek, nem rendelkeznek informális kisközösségi segítő hálóval, ugyanakkor a formális szociális háló is igen szűk körülöttük.

Családon belüli erőszak esetén a bántalmazott nők önértékelése, önbizalma
gyenge, kapcsolati hálójuk nagymértékben hiányos. Támogatott családjainkra tehát egyaránt jellemző a megfelelő életvezetési készségek hiánya, a szociális krízishelyzetbe kerülés, illetve a bántalmazó légkörből való menekülés, mely támogató családi és baráti kapcsolatok hiányában más módon nem megoldható.

A bekerülés okait tekintve leginkább szociális válsághelyzetbe került családok kérik
felvételüket intézményeinkbe, melyek befogadják ezen kívül a családon belüli erőszak miatt férjük/élettársuk elől menekülő bántalmazott édesanyákat és gyermekeiket is.

Az intézmények ellátási területe elsősorban Pécs Megyei Jogú Város és közigazgatási területe, másodsorban a Pécsi Kistérség. Az intézmények ezen túlmenően, szabad férőhely és indokolt szükséglet esetén Baranya megye egész területéről fogadnak ellátásra szoruló családokat.

A szakmai munka alapelvei

A szolgáltatás szakmai tartalma

A bentlakás időtartama alatt segítséget nyújtunk a szülőnek gyermeke teljes körű ellátásához, gondozásához, neveléséhez, biztosítjuk a szülő számára a gyermekével való együttes lakhatást és a szükség szerinti ellátást.

Emellett jogi, szociális, pszichológiai és mentálhigiénés segítséget nyújtunk, és
közreműködünk – a gyermekjóléti szolgálattal együttműködve – az átmeneti gondozást
szükségessé tevő okok megszüntetésében.

 

A segítésnyújtás során feladatainkat az alábbi fő célok szem előtt tartása mellett végezzük:

  • Legfőbb cél a gyermekek családjuktól történő elszakításának megakadályozása, a
    családok egyben tartásának biztosítása, a családi kohézió erősítése
  • A családok társadalmi reintegrációjának elősegítése, munkaerő-piaci helyzetének erősítése, lakhatási problémáinak tartós rendezése, társadalmi tőkéjük növelése.

A családok átmeneti otthona azt a minimális intervenciós célt szolgálja, hogy a krízishelyzet ellenére a család együtt maradjon, és a családtagok közösen tudják leküzdeni az akadályokat.

A szolgáltatás alapvető célja, hogy a bekerülők számára olyan segítséget biztosítson, mely hozzájárul a krízisben lévő családok erőforrásainak megerősítéséhez, a családok intézményi környezeten kívül történő önálló életre képessé tételéhez.

Fontos, hogy a családok elsősorban saját, meglévő képességeiket hasznosítva és megerősítve váljanak képessé lakhatási lehetőségük megteremtésére és megtartására további szakmai segítség nélkülözésével.

Az intézményekben professzionális segítségnyújtás zajlik, melynek legfőbb eszközei és technikái az alábbiakban foglalhatóak össze:

Egyéni esetkezelés:

Közösségfejlesztés:

Bántalmazott nők esetében

A bántalmazott nők esetében a szociális munka részeként nagy hangsúlyt fektetünk mentális gondozásukra, mely keretein belül elsőként a biztonságos, nyugodt légkört biztosítunk számukra.

Az egyéni esetkezelés alapelveinek megfelelően nyújtunk segítséget az elszenvedett traumáik feldolgozásában, a családgondozók az egyéni beszélgetésekkel fejlesztik a szülő problémamegoldó képességét, segítik a szülőt önértékelésének helyreállításában, megerősítésében. Tevékenységünk célja, hogy a szülők képessé váljanak helyzetük mérlegelésére, és a számukra legmegfelelőbb döntés meghozatalára.

A bekerülés módja

Az otthon szolgáltatásai önkéntesen vehetők igénybe, kivéve, ha a gyámhatóság védelembe vételi eljárás kapcsán rendeli el az átmeneti gondozás igénybevételét. A bekerülés során minden esetben figyelemmel vagyunk arra, hogy az átmeneti gondozás elsősorban szolgáltató jellegű, illetve a szülő kérésére, beleegyezésével valósul meg, így az ügyfél a segítő folyamat aktív részesévé kell, hogy váljon.

Az ellátás időtartama az átmeneti gondozás alapjául szolgáló ok fennállásáig, de maximum 12 hónapig terjedhet. Ha az átmeneti gondozás időtartama letelt, a szülő, vagy más törvényes képviselő kérelmére további 6 hónappal, illetve szükség szerint a tanítási év végéig meghosszabbítható.

Az intézménybe bekerülő családokkal szerződést kötünk, mely tartalmazza az otthon által biztosított ellátásokat, szolgáltatásokat, az ellátásért fizetendő térítési díjat, valamint az igénybevevő kötelezettségeit.

Minden gondozottnak egy-egy szociális munkás a segítője, akivel a családok a bekerülést követően meghatározzák, hogy az intézményben való tartózkodásuk ideje alatt milyen célért dolgoznak, milyen erőforrásaik vannak, s a cél megvalósulása érdekében ki mit vállal.

Az intézményben folyó munka a családok önkéntes együttműködésén alapul, alapvető eszköze a folyamatos kapcsolattartás a kliensekkel, amelynek keretében a családok speciális helyzetét, szükségleteit figyelembe véve kerülnek kidolgozásra a közösen megvalósítandó célok, illetve azok a feladatok, amelyeket a klienseknek és az intézmény munkatársainak kell megvalósítania e célok elérése érdekében.

A családok az intézményi gondozás kezdetén aláírják az intézmény házirendjét, melyben foglaltaknak való megfelelést ezzel vállalják. Az ellátás megszűnik az ellátási idő lejártával, a szülő vagy törvényes képviselő kérelmére, illetve a szerződésben meghatározott feltételek és szabályok be nem tartása esetén.

Intézményi folyamatábra