VÉSZFÉK – Nyári tábor

2013. július 8-12-ig tartottuk első táborunkat Orfűn, a Tekeresi Lovaspanzióban, 25 diák és 4 kísérő részvételével. A diákok nagy része nem táborozott még soha, emiatt nagyon várták az indulást.

A tábor tematikája a bűnmegelőzés témaköre alapján épült fel, e téma köré szerveztük a szabadidős foglalkozásokat is. Főként filmvetítések, illetve beszélgetések során került szóba a bűnmegelőzés, de a szabadidő hasznos eltöltése is példaként szolgálhat a fiatalok számára, hogy miként tudják értelmesen, hasznosan eltölteni iskolán kívüli idejüket. A tábor elején közös szabályokat hoztak a diákok, pontokat fogalmaztak meg, amiket így könnyebben be is tartottak.

Első napunkat csapatépítésre szántuk, nem minden fiatal ismerte egymást, és szerettünk volna egy jó hangulatú közösséget kovácsolni. Érkezésünkkor- a csapatépítő tréning után – első nagyobb programunkra, minigolfozni indultunk, egy tó körüli sétával fűszerezve. Este a szabadstrandon fürödtünk, valamint focimeccs és kosárlabdázás volt a program. A csoport hamar összekovácsolódott.

Második napunkat az orfűi aquaparkban töltöttük. Ezt a programot élvezték legjobban a fiatalok, nagy élményt nyújtott nekik a csúszdázás és a fürdés. Az este közös énekléssel, rajzolással, művészeti foglalkozásokkal, majd bűnmegelőzési tartalmú filmvetítéssel zárult. A film kapcsán nagyon sok kérdés felmerült, pl. vita alakult ki a büntethetőség korhatára kapcsán.

Harmadik nap reggel lovagolni mentünk. Ekkor derült ki, hogy a fiatalok között többen jó lovasok, azonban akik nem lovagoltak még azok is nagyon élvezték ezt a programot. A kezdőket körbevezették, a haladók ügethettek és vágtázhattak is. A közösség ereje itt is megmutatkozott, a haladók segítették, tanácsokkal látták el a kezdőket. Rövid strandolással egybekötött séta után sárkányhajózni indultunk. Két sárkányhajónk versenyzett egymással a tavon, a hirtelen leszakadó zápor sem szegte senki kedvét. Kora este rókavadászatot szerveztünk a panzió udvarára. Több különböző színű papírrókát rejtettünk el a diákoknak a kertben, melyek megtalálása jutalommal járt. A játék nagyon jól sikerült, senki nem maradt édesség nélkül. Az este folyamán még bűnmegelőzési foglalkozást is tartottunk filmvetítéssel egybekötve, projektor és laptop használatával. A foglalkozás keretében egy bűnmegelőzési tesztet töltött ki minden diák, melyet utána közösen értékeltünk, a felmerült kérdéseket megválaszoltuk.

A negyedik nap ismét lovaglással kezdődött, és az előző nap pozitív élményei után sikerrel zárult. Délelőtt csoportos játékokat játszottunk, Activity-t, Identity-t, illetve egyéb sportjátékokat. Ezalatt spontán módon interaktív beszélgetés bontakozott ki a bűn témájában, a fiatalok elmesélték, kinek milyen tapasztalatai vannak a rendőrséggel és a pártfogó felügyelettel kapcsolatban. Észrevehető volt, hogy ez a téma szinte mindegyikük számára fontos, vagy saját érintettségük vagy családi problémáik kapcsán.

Délután indultunk Abaligetre, a cseppkőbarlangba, a tárlatvezetésig a diákok csónakázhattak a közeli tavon. Estefelé tartottunk egy újabb rókavadászatot, majd közösen megnéztük projektoron a táborban készült képeket, vicces videókat. Sötétedés után, a tábortűz mellett szalonnasütéssel és énekléssel zárult a nap.

Az utolsó nap már az indulás jegyében zajlott, kicsit szomorkásan, mert egyik fiatal sem akart hazamenni. A táborral kapcsolatos élmények közös, játékos feldolgozása után indultunk haza; elkészült a tábor pólója, megválasztottuk a tábor arcát.

Az aktív szabadidő eltöltés eszközeinek alkalmazásával tartalmas kikapcsolódást biztosíthattunk a tanulók számára. A sportfoglalkozások és a kirándulások – a közösségi élményszerzésen túl – egészségmegőrző hatásukat is éreztették. A művészeti, önismereti, bűnmegelőzési foglalkozások a személyiség építése mellett megadhatták azokat az ismereteket, és fejleszthették azokat a képességeket, amelyek segítségével később hatékonyabban tudnak megküzdeni a mindennapi élet során előforduló problémáikkal.