Izgalmas munka zajlik, és érdekes alkotások születnek abban a művészeti alkotó csoportban, amelyet kilencedikes és tizedikas tanulók számára hirdettünk meg a Vészfék-program keretein belül.
Csapatépítő játékok segítségével ismerkedtek egymással a csoport tagja, akik azóta heti rendszerességgel alkotnak együtt. Egymás megismerését az erre a félévre tervezett témakör felvezetése követte – az pedig nem más, mint a graffiti. Szakember segítségével megismerhették a résztvevők a graffiti történeti hátterét, kulturális beágyazottságát, megjelenését az utcai művészetben.
Ahhoz, hogy e témakörben a részvevők a gyakorlatban – azaz alkotóként – is biztonsággal mozoghassanak, beszélgettünk és közösen gondolkodtunk a színek szimbolikájáról és a hangulatok és érzelmi állapotok nonverbális, grafikus megjelenítéséről. Különféle, az erre a művészeti ágra jellemző betűtípusokkal is megismerkedhettek.
A graffiti sokszínű technikáit azóta már a gyakorlatban is kipróbálhatták: a művészpalánák saját nevüket, a számukra legfontosabb kifejezéseket jelenítették meg graffiti-alkotás formájában.