Az első Vészfék családi napra 2013. november 9-én Sellyén, az Ormánság Közösségi Ház nagytermében került sor. A programon a pécsi Forrás Szakiskola Sellyén és annak kistérségében élő tanulói, illetve azok családtagjai, rokonai, barátai, valamint segítő szakemberek vettek részt – összesen harmincheten.
A családi napok célja az elzárt településeken élő gyermekek és fiatalkorúak beilleszkedésének elősegítése, áldozattá, illetve bűnelkövetővé válásuk megelőzése, mégpedig közösségi szabadidős programok segítségével, több generáció részvételével.
A program kézműves foglalkozással, csillámos testfestéssel kezdődött, amelybe nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is bekapcsolódtak. A foglakozás alatt jó hangulatban, kötetlenül beszélgettek a résztvevők egymással. Bűnmegelőzési teszt kitöltésére, és utána annak kiértékelésre is volt lehetőségük a résztvevőknek.
Később közös zenélés és tánc színesítette a délutánt, egy kedvelt roma együttes közreműködésével. A résztvevők együtt táncoltak, énekeltek az előadókkal.
A program közös étkezéssel zárult.