Új pályázat

Sajtóközlemény

Cím:    „Nők a családokért”
2019/november/30

2019. november végén zárult le az Ifjúságért Egyesület EFOP-1.1.3-17-2017-00035 azonosítószámú pályázata „Nők a családokért” címmel. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt összesen 6,65 millió forint vissza nem téritendő támogatásából valósult meg, melynek támogatási mértéke 100 %.

Az Ifjúságért Egyesület 1988-ban alakult meg azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a Pécsett és Baranya megyében élő fiatalok beilleszkedésének megkönnyítéséhez, problémáik kezeléséhez.

A Pécs, Debreceni M. u. 22. sz. alatti családok átmeneti otthona fő célkitűzése, hogy a lakhatási krízisbe került családok és a gyermekek – ideértve a gyermekeiket egyedül nevelő egyszülős családokat, válsághelyzetben lévő bántalmazott szülőt és gyermekét, valamint más törvényes képviselő, gyám – részére átmeneti elhelyezést és gondozást biztosítson.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult projekt során az Ifjúságért Egyesület Családok Átmeneti Otthona szakmai stábjának roma foglalkoztatottal való bővítését célozta meg. A fejlesztésnek köszönhetően a 40 fős családok átmeneti otthonában 1 fő megfelelő képzettséggel rendelkező roma nő foglalkoztatása történt meg gondozó munkakörben a projekt 24 hónapos megvalósítási időszaka alatt. Ezen túl az Ifjúságért Egyesület vállalta az új munkatárs 12 hónapos továbbfoglalkoztatását is.

Ezen kívül a projekt megvalósításának időszakában szakmai tudással és releváns projekttapasztalattal rendelkező pénzügyi vezetőt és projektmenedzsert is alkalmaztak, ezzel is elősegítve a projekt szakmai és pénzügyi lebonyolításának és megvalósításának sikerességét, és a vállalások teljesülését. A támogatott foglalkoztatás időszakában a célcsoport beilleszkedését segítő és munkavégzését támogató mentor alkalmazásával biztosították a kitűzött célok elérését. A mentor munkájának támogatására szupervízort is biztosítottak.

A fejlesztés eredményeként az intézményben folyó szakmai munka színvonala javult, a gyermekek és felnőttek részére biztosított szolgáltatási paletta színesebbé vált, a lakók számára pedig rendezett közösségi és fejlesztő foglalkozások, programok valósultak meg.