Tel: 72/532-009 Fax: 72/532-010

LEPOROLT ÁLMOK

 

BÖRTÖNVISELTEKBŐL TAKARÍTÓKAT KÉPZETT A T.É.T.


Frissen végzett, okleveles takarítókkal büszkélkedhet a „Tudás-Érték-Tapasztalat” (T.É.T.) elnevezésű integrációs program: újabb tíz pártfogó felügyelet alatt álló baranyai bűnelkövetőnek sikerült letennie az OKJ-s vizsgát. Szakmával a kezükben hamarosan munkaerő-piaci és álláskeresési tréningen vehetnek majd részt. A T.É.T. szervezői remélik, minél többüknek tudnak majd segíteni abban is, hogy mihamarabb munkát találjanak.


Jelenleg összesen 43 pártfogolt útját egyengetik a program szakemberei, már több mint egy éve – mondja Scholtzné Nagy Szidónia projektmenedzser: - Tavaly ilyenkor még javában tartottak azok a tréningek, amelyek során szociális alapkészségeket tanítottunk a pártfogoltjainknak. Olyan alapvető szabályokat igyekeztünk tudatosítani bennük, mint például, hogy udvariasan végig kell hallgatni az iskolában tanárt-tanulót egyaránt, vagy hogy nem illik csúnyán beszélni. Ez a tréning ahhoz kellett, hogy egyáltalán belevághassanak az OKJ-s tanfolyamba. Bár volt lemorzsolódás, ennek ellenére siker, hogy ennyien végigcsinálták a parkgondozó-, takarító-, illetve a konyhai kisegítő-képzéseket.  

 

Nagy volt a nyüzsgés a takarítók szóbeli vizsgája előtt: mindenki csak utolsó pillantást vethetett a felsorakoztatott vegyszerek, burkolatminták és takarítógépek sokaságára, mielőtt kihúzta a tételét. A vizsgázók négy hónapon át heti öt alkalommal ismerkedtek a szakma elméletével és gyakorlatával. Az egyik 28 éves pártfogoltnak feleletében azt kellett összefoglalnia, hogyan és mivel takarítaná ki egy iskola folyosóját. A fiatalember azt mondja, bár elég lámpalázas, úgy érzi, jól sikerült a szóbeli vizsgája: – Örülök, hogy ezzel majdnem túl vagyok az egészen! Még két hét munkaerő-piaci és álláskeresési tréning, és nekiállok megvalósítani az álmom. A bátyámnak pénze van, nekem itt a papírom, rövidesen be szeretném indítani a saját takarítóvállalkozásomat. Ez az egész program – azon túl, hogy szakmát szereztem – arra is jó volt, hogy saját magamnak fel tudtam mutatni valami jót. Valami olyat, amit a saját erőmből valósítottam meg!


A projektmenedzser azt mondja, bízik abban, hogy ezek a halmozottan hátrányos helyzetből induló emberek végzettséggel a kezükben könnyebben megtalálják majd a számításaikat. Bár büntetett előéletűek és ezért a munkaerő-piacon bizonyára eleve előítéletekkel kell szembesülniük, most kaptak még egy esélyt. Azt pedig tudják, hogy a T.É.T. program szakembereire továbbra is számíthatnak.  


A „Tudás-Érték-Tapasztalat” elnevezésű, TÁMOP 5.6.1.A-11/2-2011-009 azonosítószámú integrációs program 109 115 550 forintos pályázati támogatás segítségével valósul meg.  Komoly szakembergárda 32 hónapon át segíti a baranyai bűnelkövetőket, hogy azok szakmát szerezzenek, munkába álljanak, és végleg felhagyjanak törvénytelen életmódjukkal. A projekt megvalósítói a pécsi Ifjúságért Egyesület és konzorciumi partnerei, a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. és a Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Nonprofit Kft., valamint számos szakmai együttműködő partner.

 

További információ:

Scholtzné Nagy Szidónia projektmenedzser

Tel.: +36 72 211 134, +36 70 52 77 665

Email: nagy.szidonia@tetthely.net

 


<<< vissza